47. Bejegyzés

Az evészavarok hátterében 2.

A 21. századra kialakult egy úgynevezett "szépségmítosz", amely megköveteli a nőktől a szépséget. De kérdem én, kinek mi számít szépnek? Ez egy tág fogalom. Mindenkinek más a szépségideálja. Van akinek az alacsonyabbak, van akinek a magasak tetszenek, hosszú vagy rövid haj, szőkék, barnák, vörösek... a sminkelt nők vagy a természetes szépségek... és ez csak töredéke annak ahány félék vagyunk a valóságban. Mindenkinek mást jelent az a szó, hogy "szép". Vagy hivatkozzunk arra, amit a média lead a címlapokra? A photosoppolt, mű képekre? És akarjunk élettelen bábokra hasonlítani? Szerintem erre semmi szükség. 

Az evészavarok esetében is, ugyanúgy mint a drogok, vagy alkohol esetén, beszélhetünk függőségről, ugyanis az evészavarok is felfoghatók szenvedélybetegségeknek. Ugyanúgy kényszeres cselekedetnek számít az étel kiadása, vagy a meg nem étele, ha elérjük a napokig tartó éhezés állapotát, és a végére már nem is érezzük az éhséget. Ez mind a saját belső kontrollunk provokálása és próbálgatása. 

Az evészavarosok, gondolok jelen esetben az anorexiára és bulimiára, olyan betegségek, melyek elutasítják a kezeléseket, hiszen a kezelés által eljutnának ahhoz a testhez és alakhoz, amitől ők szabadulni akarnak. Nem érzik magukat betegnek, ezért is utasítják el a segítség kérést. 

"A halál nem fenyegető – éppen az élő vált ki félelmet belőle. Mindentől fél, ami kerek, amorf, nőies, termékeny, ösztönös, szexuális – fél a közelségtől, a melegségtől."-/Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke/ Nagyon tetszik ez a mondat, no nem a tartalma miatt, hanem mert kitűnően megfogalmazza egy mondatban azt, ami jellemzi a központi problémáját az anorexiának.

Az eredményességet az befolyásolja, mennyire elszánt az illető, és mennyire van mellette családi támogatás. Főleg pszichoterápiát és gyógyszeres kezelést használnak. A legfontosabb, hogy helyreállítsuk a testsúlyt. 

Legfőbb terápiák a pszichoanalízis, viselkedés és kognitív terápia, a csoportterápia és a családterápia. Ezek segítenek régi sérelmeket felhozni és azokat átbeszélni, úgymond, kibeszélni magadból, ami által leesik egy teher a válladról, segítenek a csoportterápiák a testünk elfogadásában és a testkép helyes megítélésében, családterápiával pedig elérhető, hogy a serdülő megtanuljon elszakadni a szüleitől, és fokozatosan leválni róluk. Hiszen ebben a korban jellemző egy elfojtott agresszió, illetve dac, ha nem tudnak önállósodni, és ezt tudat alatt így fejezik ki, hogy megtagadják maguktól az ételt. Ily módon a szülőket is büntetik tudattalanul. 

Szerencsére manapság egyre több kampány van annak érdekében, hogy ne a kiálló borda legyen az etalon. Remélhetőleg ezek egyre elterjedtebbek lesznek, és szépen lassan elállunk attól a nézettől, hogy a zörgő csontok a "szépség ideálok." Minden ember máshogy néz ki, mindenkiben van valami különleges, Benned is! És azt fogadjuk el, akik vagyunk, és merjünk önmagunk lenni, ne a társadalmi nyomásokra hallgatni. 

Legyél kövér vagy sovány, magas vagy alacsony, szőke vagy barna, nem számít, légy önmagad, és maradj EGÉSZSÉGES!

Felhasznált irodalom: http://www.onlinepszichologia.hu/hirek/az-ehezo-szentektol-a-modernkori-onsanyargatasig-az-eveszavarok-hattere-ii-resz

46. Bejegyzés

Az evészavarok hátterében 1.

Sokan kutatják, vajon milyen biológiai vagy pszichés okok állhatnak az evészavarok hátterében.

Érdekes adatokra leltem, miközben e téma után kutattam. Egy argentínai kutató, látogatásokat végzett olyan családoknál, ahol  megjelennek valamilyen pszichoszomatikus betegségek (az evészavarok is ebbe a körbe tartoznak.). Azt találta, hogy ezeknél a családoknál jellemző a(z):

• összemosódottság,
• ridegség, szigor
• túlvédés
• konfliktus kezelés hibája

Magyar kutatók is végeztek ezzel kapcsolatban kutatásokat, családlátogatások alkalmával a következőket találták azoknál a családoknál, ahol előfordulnak ilyen betegségek:

• túlfegyelmező szülők
• szándékosan kivett falak, vagy nyitott ajtónál alvó gyerek, hogy ilyenkor is figyelni tudják
• a tér aránytalan kihasználása testvérek között (pl az anorexiásnak, az adott tér 1/4 része jut)
• apa hiánya

Nagyban befolyásolja a dolgot az, hogy milyen a családi minta. Ha egy családban a szülők túlsúlyosak, a gyermek 80%-ban lesz túlsúlyos, és ugyanez vonatkozik a soványságra is. Fontos szerepe van a korai anya-gyermek kapcsolatnak, a szeretetnek illetve annak megvonásának. Sok esetben előfordul, hogy ezzel próbálják büntetni a gyereket, hogy megfenyegetik, ha rossz lesz, nem szeretik őt. Ezt felejtsük el! Ilyet nem lehet mondani egy gyereknek, mert ő komolyan veszi, és elhiszi magáról, hogy ő egy olyan értéktelen személy, akit képesek lennének a szülei nem szeretni, csak azért mert nem eszi meg azt a főzeléket. És aztán csodálkozunk ha fenyegetve érzi magát evések alkalmával és szorong. Így kondicionálással azt tanulja meg, hogy neki KÖTELEZŐ enni, mert különben nem fogják őt szeretni. És most őszintén, ki az aki szereti a kötelező dolgokat? Senki. A kötelező olvasmányokat is azért nem olvassuk el soha, mert kötelező. Mihelyt vége lett a sulinak, olyan lelkesen olvastam az akkor unalmasnak tűnő könyveket, hogy csak na. 

Ezen kívül fontos befolyásoló tényező a MÉDIA. Minden kis fiatal lány és fiú a tévében látott ideálára akar hasonlítani. Amerikában a 10 évesek 80%-a (!!!) fogyókúrázik, hogy elérje kedvence alakját. Nem kell. Mindenki egyéniség. Mindenki úgy szép ahogy, és senki nem akarja hogy rá hasonlítsanak. Vegyük például Demi Lovatot, elvárták tőle, hogy példaképpé váljon, holott ő ez ellen volt, ugyanis nem értette miért is akarna valaki rá hasonlítani, de mivel ez volt az elvárás felé, így kénytelen volt megtenni, amit mondtak neki, hogy "tökéletes példakép" legyen. Ennek az lett a hátulütője, hogy nem sokkal később a bűntudat és a túlzott elvárások hatására rehabilitációs központba került. "Tele voltam bűntudattal és szégyennel. És ezt elkezdtem önmagamon levezetni." "Nem is akartam meggyógyulni, mert úgy éreztem, nekem ilyennek kell lennem."

És akkor még nem is beszéltünk a gyerekkori híres játékról, Barbie-ról, aki a valóságban 220 cm magas lenne, 102 cm-es mellbőséggel, 56 cm-es derékbőséggel, 16 cm hosszú nyakkal, ami mellesleg megjegyezve, nem tartaná meg a fejét, szóval nem lenne életképes a valóságban. Mégis, egy csomó kislány rá akar hasonlítani. Mondjuk, nekem is voltak Barbiejaim, órákat tudtam játszani velük, valahogy mégsem fordult meg a fejemben soha hogy olyan legyek, mint ők. Nem akartam olyan sovány lenni, vagy úgy kinézni. Szóval ez nem biztos, hogy csupán a játéknak a hibája. Szerintem nagy hatása van, sőt, a legnagyobb hatása a szülői háttérnek van. Hogy milyen a családi légkör. Hogy vannak e együtt evések, és együtt főzések. Hogy mennyire van szigorítva az egyes ételek megevése vagy meg nem evése. Hogy jutalmazzák e a szülők a gyereket az evés valamilyen formájában. 

Na de azt a témát most egyenlőre itt le is zárom, mert túl sokat beszélek, és így is hosszúra nyúlt, nem akarom elvenni a kedves olvasóim kedvét a kisregényeimmel, szóval, majd egy következő bejegyzésben még folytatom ennek a témának a boncolgatását, és a terápiáját is. 

Addig is, a lényeg, "saját testeddel kapcsolatos elvárásaid ne legyenek irreálisak, és a testsúlyod ne legyen önértékelésed első számú meghatározója", ne azt nézzük mi van a tévében vagy a magazinok címlapján, hiszen az mind csak hamisítvány, photoshop az egész. Légy önmagad, és fogadd el azt, aki vagy!

45. Bejegyzés

Röviden, tömören...

Az életben mindenkinek vannak problémái. Persze mindenki a sajátját tartja a legnagyobbnak, és legsúlyosabbnak. Nem vesszük észre a körülöttünk lévőket, mert el vagyunk merülve a saját problémánkban. Közben szépen lassan elhullanak, eltávolodnak körülünk az emberek. Mert mindenki be van zárkózva a maga kis világába. És el vagyunk foglalva magunkkal. A végére azt vesszük észre, hogy nem marad más mellettünk, csak a szüleink. Hiszen ők azok, akik mindig mellettünk lesznek. Akiknek soha nem lesz fontosabb a saját problémájuk, akik feltétel nélkül szeretnek bennünket, és aki akármekkora hülyeséget is csinálsz, ki fog állni melletted, és meg fog védeni a  bajban, még ha ezt sokszor nem is érzed így, a nagy veszekedések és nézeteltérések kereszttüzében. Persze, én elhiszem hogy vannak nehéz esetek, amikor nem könnyű eset a szülő, és nehéz megnyílni neki. Vannak olyanok tudom, akik előtt nem lehet beszélni semmiről, minden tabu témának számít, és úgy tűnik, semmit nem engednek meg. Ilyenkor haragudtok rájuk, és azt hiszitek, nektek van a legrosszabb szüleitek. De mondok én valamit, ezzel a csekély 22 éves tapasztalatommal. Nem a szülői szigor nagysága határozza meg azt, hogy valaki jó szülő e, avagy sem. Hiszen ha tényleg bajban leszel egyszer, ha eltévedsz a nagyvárosban, ha kórházba kerülsz, vagy csak simán influenzásan nyomod az ágyat otthon, ki az akinek a közelségére vágysz, és legelőször felhívod? Szerintem senki nem a legjobb haverját fogja megkérni, hogy hozzon neki egy bögre forró mézes teát, vagy készítsen neki egy meleg tyúkhúslevest, mert attól jobban leszel majd. Ha levágatod a hajad, vagy ha piercinget vagy tetoválást csináltatsz, ha elkezdesz más stílusban öltözködni, vagy ordít a szobádban a zene, biztosan lesznek konfliktusaid vele. De ha majd ott állsz a bajban, és nincs aki segítsen, abban az egyben biztos lehetsz, hogy rájuk mindig minden körülmények között számíthatsz. Senki a világon nem érez irántad olyan önzetlen szeretetet, hogy ezt megtegye neked, legyen bármilyen más baja a szülődnek is. 

Ezeket a pillanatokat sokszor nem vesszük észre, feledésbe merülnek, mert ezek olyan "természetes dolgok". Igen, végül is azok, de nem szabad megfeledkeznünk róla, és néha hálát mutatni érte. Egy csepp figyelmességgel, amikor segítünk anyunak elmosogatni, vagy megterítünk, hogy mire apu hazajön fáradtan a munkából csak odaül az asztalhoz és kapja a meleg vacsorát. Ezek apróságok, mégis nekik sokat jelenthetnek. És persze arról se feledkezzünk meg, hogy ezek akkor fognak érni valamit, ha szó nélkül, önszántadból csinálod meg. 

Három nap múlva Anyák napja. Ugye Te sem felejtetted el? ;)

És még valami, soha ne feledjétek: a család mindenek felett!