Nagyon boldog új esztendőt minden kedves olvasómnak!

Happy New Year!

33. Bejegyzés

Az élet útvesztői

Az élet egy hosszú útvonal, amit születésünktől fogva kezdünk bejárni. Megtanulunk dolgokat mit szabad és mit nem az életben. Megtanuljuk hogyan kezeljünk bizonyos helyzeteket, hogyan viselkedjünk bizonyos szituációkban. Ehhez persze megfelelő háttér kell, kellenek mögénk olyan emberek, akik megtanítanak a helyes úton járni, ezek a segítők legtöbbször a szüleink, de lehet más személy is, akiben igazán megbízunk, és ez lehet, hogy sok időbe telik, de meg kell tanulnunk észrevenni, hogy kik az igazi segítőink, mondhatnám, "őrangyalaink", akik jót akarnak nekünk. Életünk első pár évében igyekszünk is hallgatni ezekre az irányításokra, de amint kezd kialakulni saját önérzetünk, elkezdjük feszegetni határainkat, így tudjuk meg, mit szabad, mit nem, és, hogy mikre vagyunk képesek. Persze ezzel a feszegetéssel gyakran komoly konfliktusba kerülünk azokkal az egyénekkel, akik irányítani akarnak bennünket. Van, amikor jogos az általunk való felháborodás, mert hogy "ne akarjon már más beleszólni a mi életünkbe", de a legtöbbször azért ebben nincs igazunk, mert törekvő makacsságunk és bontakozó egónk mögött nem látjuk meg a "beleszólás" mögött a tanácsot, és azt, hogy jót akarnak nekünk ezek a személyek, és nem bántásból mondják. 

Lassan egy éve én is segítőnek mondhatom magam, és nekem is valószínűleg sokszor van, hogy azt hiszik a fogadott gyerekeim, hogy nem értem meg őket, vagy bántásból mondom amit mondok, pedig higgyétek el, hogy nem, csak igyekszem benneteket a megfelelő útra terelni.

Sokszor azért vagyunk mérgesek segítőnkre, mert úgy látjuk, mindig neki van igaza, és mindig ő "nyer", mi pedig mindig "vesztesként" jövünk ki a csatából.  Ezért még nehezebb elfogadnunk a tanácsait, pedig legtöbbször a segítőnek kell áldozatot hoznia és lemondania dolgokról, csak ezt "rózsaszínfelhős-tinédzser-éveinkben és bontakozó egónk" miatt nem vesszük észre. Persze,valamilyen más dolog is lehet ennek hátterében, ami nem enged szabadulni, és ami állandóan összezavar ezen az úton, ami egyik pillanatban segítségért ordít, a másikban pedig elutasít minden nemű felajánlást és segédkezet. Ezt a segítőnek meg kell értenie, feldolgoznia, hogy ezen ő nem mindig tud segíteni, bármennyire is szeretne, és ez bármennyire is fáj neki, el kell fojtsa saját fájdalmát, és hagyni, hogy az oltalmazott azt tegye, amire úgy érzi, szüksége van, és ha az mégis meggondolná magát, rendelkezésére kell, hogy álljon, mindig, mindenkor.

Nem mondtam soha, hogy könnyű az amit csinálok, nehéz segítőnek lenni. Már előre félek, mikor saját, igazi gyerekeim lesznek. De igyekszem mindenkinek a legjobbat nyújtani, és megfelelni minden téren az életben, mert ezt AKAROM csinálni, mindegy milyen áldozattal jár.

A tanácsom tehát az, hogy soha ne ellenségként, hanem barátként tekintsetek a segítőtökre!