26. Bejegyzés

A szülők és a nem-szülők

Az ember sosem tudhatja kiben bízhat, ki az, aki az igazat mondja, és ki aki csak be akar nyalni. (már elnézést a kifejezésért). Két olyan ember van az életünkben aki mindig az igazat mondja a szemünkbe, (vagyis kellene), ha jó vagy, akkor azt, ha pocsék, akkor pedig igenis mondja a szemedbe, hogy pocsék vagy. Ez a két személy pedig az ember szülei. Lehetnek barátaink, akik azt gondoljuk, hogy megmondják, de a barátságok nem tudjuk, hogy örökre szólnak e, az ember a szüleit nem választhatja meg, mindig ők lesznek a szülei, bármi történjék is, legyen az vér szerinti szülő, vagy nem vér szerinti. A szülő az, aki gondoskodik gyermekéről, aki megvédi őt a bajban, kiáll érte, támogatja őt jóban és rosszban, és a gyerek szemébe mondja a dicsérő szavakon túl azt is, hogy de hülye vagy gyerekem, ha arra a delikvens okot adott. Nem lehet azonban szülőnek nevezni azt, aki veri a gyerekét, aki felelőtlenül megcsinálja majd megszüli, aztán sorsára hagyja, aki éhen engedi el otthonról, és nem mutat irányába semmilyen felelősségtudatot és aggodalmat., és aki váltig állítja, hogy a gyereken lévő kék-zöld-lila foltokat a gyerek magának okozta, mert "véletlenül nekiszállt a kezének, úgy tízen párszor". Világszerte halnak meg gyerekek naponta, olyan ok miatt, ami elkerülhető lett volna. Miért vállal gyereket az, aki nem akarja felnevelni? Aki nem képes szeretni a gyerekét? 

Ha egy nő anyává érik, ki kellene, hogy alakuljon benne egy fajta anyai ösztön, egy olyan ösztön, ami azt sugallja, hogy tűzön-vízen át megvédje a kicsijét, és legjobb tudása szerint nevelje, és megadjon neki mindent, amit csak tud. Egy szülő megvonja a saját szájától is az élelmet, csak hogy a gyerekének jusson. Borzalmas belegondolni is, hogy hányan verik meg éppen ebben a pillanatban is gyereküket... A közösségi oldalakon aztán megosztogatják a képeket, és kezdeményeznek ez ellen fellépéseket, de vajon ez vezet valahová? Aki annyira beteg (már elnézést), hogy kezet emeljen a saját gyerekére, úgy, hogy azon 8 napon  túl gyógyuló sebek keletkeznek, az nem fog meghatódni egy két csúf képen, amit az interneten lát, sajnos. A vicces az egészben az, hogy állatvédő liga előbb volt a világon, mint gyermekvédő. Így kezdetben, mikor még nem tudtak hova fordulni az emberek, az állatvédőkhöz mentek segítségért. Szégyennek pedig azt tartom, hogy a családon belüli erőszaknak a Büntető Törvénykönyvbe foglalását még csak most (2012-ben!!!) terjesztették elő. És ha már állatokról van szó, egy állat is képes a végsőkig megvédeni a ragadozóktól a kölykét/borját/fiókáját stb, néhány ember pedig megszüli és otthagyja a nyilvános vécében? Ilyenkor felfordul a gyomrom... és ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, hogy a "hülye állat" biztosan sértő megszólítás e. Mert nem vagyok biztos benne. Egy állat néha ezerszer jobban védi kicsinyét, mint az ember. Az állatoknál nincs pénz és hatalom, ameddig arra szükség van, az utódukkal vannak, és nem kérnek érte semmit. Az állat az ember legjobb barátja, szokták mondani, és egy így is van. 

A képen egy anya kutya látható,
aki kölykeit viszi biztonságos helyre egy tűzoltási akció során

"Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélen talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Õ csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod ezt el? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami te vagy, az különleges?" (részlet a Marley meg én című filmből)

Ez a pár sor mindig könnyeket csal a szemembe, hiszen annyira igazak a sorai. Most kicsit eltértem a témától, de ha belegondolunk, nem is annyira. Egyes emberekből kiveszett minden jóérzés és emberiség, amitől az ember a társadalmi ranglétra tetején állt eddig. Kíváncsi vagyok mikor fognak bennünket beelőzni az állatok. Mert véleményem szerint, ha az emberiség ezen az úton halad tovább, hogy az a legjobb aki nagyobbat tud rúgni embertársába, aki ki tudja túrni és hátba szúrni a társait, aki megveri a gyerekét, és nem törődik vele, akkor nem a jó irányba haladunk. 

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy hány olyan tényező van, amivel egyes "szülők", számomra nem-szülők, vagy mondjuk úgy, szülőnek nevezett "emberek", akik például nem veréssel, hanem azzal veszélyeztetik gyereküket, hogy ott dohányoznak velük egy légtérben. A múltkor suliba menet egy dohányzó nem-apukát láttam, aki kerékpárt hajtva szívta jól kiérdemelt cigarettáját, a 3-4 évesre saccolt gyereke pedig mögötte ült a kisülésben. Na mire tippeltek, hova szállt a füst biciklitekerés közben? Nem sokon múlt, hogy ne menjek oda és lökjem le a bicikliről. Vagy beszéljünk arról, amit a múltkor a tévé is bemutatott: 2 éves gyerek magára rántotta a forró levest az asztalról. Mutatják a riportot: az asztal kb. 50 cm magasságban volt. És akkor meg vannak lepődve, hogy hogy a csudába?! Hát vajon hogy, a gyereknek az pont egy olyan magasság ahol meg tud kapaszkodni tipegő lévén. És akkor még mindig ott van az a kategória, aki abban élvez, hogy feltépi a gyerek száját, de hát ugye nem lehet a gyereket másként megnevelni... ez a gyerek tuti ilyen rossznak született... Tuti... csak hogy eloszlassak néhány kételyt, senki nem születik jónak, vagy rossznak, mindenki "üres lappal" (Tabula rasa) születik, és a környezeti ingerek hatására válik olyanná, amilyen. Ezért nagyon fontos a családi minta, és hogy mit teszünk és mit nem teszünk gyerekünk neveltetése érdekében. Én hálásnak mondhatom magam, mert olyan nevelésben részesültem a szüleim által, amilyet minden gyerek megérdemelne ezen a Földön. Nem éltem kastélyban, sem villában, csak egy egyszerű, felújított paraszt házikóban, de azt az édesanyám olyan otthonossá tudta varázsolni, amilyet csak a filmeken lát az ember. Nem kaptam a születésnapomra a legújabb Audi-t, de cserébe megkaptam azt, amire mindenkinek szüksége lenne: SZERETETET, GONDOSKODÁST és TÁMOGATÁST mindenek felett. Ezek pedig többet érnek a világ összes drága kincsénél.